Áll a bál a katari vb előtt: váratlanul betiltották a sört

Horváth Fanni portré Horváth Fanni

Bennfentes információk szerint a katari hatóságok az utolsó pillanatban betiltották a sörárusítást a foci-vébé stadionjaiban és azok közvetlen környékén. A hírt egy szervező erősítette meg a lapnak, bár a katari hatóságok még nem adtak hivatalos tájékoztatást.

A szurkolók azonban még ennél is dühösebbek lehetnek, mert a New York Times információi szerint a stadionok VIP-lelátóin és sky boxaiban továbbra is mérhetnek majd sört. Katar konzervatív muszlim ország, ahol az alkohol árusítása nem tilos, viszont erősen korlátozzák. A gyakorlat szerint csak a szállodák bárjaiban lehet hozzájutni, ráadásul méregdrágán - írja a 444.hu.

Az ország döntése márcsak azért is meglepő, mert a vébé és a FIFA legkomolyabb szponzorai között ugyanakkor sörgyárak is vannak, az amerikai Budweiser például 75 millió dollárral támogatja az eseményt.

Mostanáig arról volt szó, hogy a 8 vébé-stadion környékén a szponzor piros sörsátrai fognak állni, miközben az arénák büféiben is kapható lesz sör. De ahogy közeledett a nyitómeccs, és a résztvevők elkezdtek szállingózni Katarba, a helyi hatóságok érezhetően egyre jobban befeszültek a témában.

Ez is érdekelhet