Hirdetés

Rossz hírünk van: Alekosz pont akkora bunkó Mexikóban, mint itthon

Nap Híre portré Nap Híre

Alekosz párjával, Varsányi Rékával vágott neki a TV2 Ázsia Expressz című műsorának.

Azonban a hírek szerint a nő "barátság extrákkal kapcsolatot" folytat Alekosszal, akinek elmondása szerint öt kedvese van, és rotációs rendszerben, felváltva válogat köztük.

Réka azonban tud a botrányhős többi szeretőjéről is, és elfogadja, ha úgy adódik, akkor néha a háttérbe vonul. A celebnek ugyan határozott meggyőződése van arról, hogy az "ő szuverén hangulata dönti el és határozza meg, hogy Rékával szeretők-e vagy barátok éppen". Azonban a nő megnyugtatott mindenkit, néha ő is beleszól mindebbe, csak a férfi nem veszi észre.

Már egyébként Alekosz meg is csinált pár balhét, amit Réka próbál a helyén kezelni. elmondása szerint a botrányhős teljesen indokolatlanul kikelt magából, és "a párna hatalmas mérete és magassága miatt kikérte a panaszkönyvet hajnalban a hotel alkalmazottjától. A recepciós szerencsére nem értette, mit magyaráz, mert csak angolul és spanyolul beszél. Most megyünk reggelizni. Isten óvja a szakácsokat" - írja a Nők Lapja Café.

Azonban ahogy arról már lapunk is beszámolt, Alekosz már a repülőn is balhézott egyet, teljesen kiakadt ugyanis azon, hogy egy nő volt a pilóta, aki szerinte nem végezte megfelelően a dolgát.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés