Hirdetés

Alekoszt érzékenyen érintette, hogy párja megcsalta egy tanárral és egy bokszolóval

Nap Híre portré Nap Híre

Alekosz kiteregette a szennyest: kamerák előtt vallott arról, hogy a párja megcsalta.

A reality-sztár kapcsolata kis híján ráment az Ázsia Expressz "Felfedezzük Amerikát" kalandshowra. A játék elején még Varsányi Réka volt az, aki többet akart a kapcsolatukban, míg a forgatások után éppen ő hátrált ki és lépett félre, ráadásul kétszer is.

Én el vagyok keseredve, ugyanis a Réka belerondított – akaratán kívül – a mi magánéletünkbe. Egész nyáron hűtlen volt hozzám. Két férfivel csalt meg: egy tanárral és egy bokszolóval. Engem ez érzékenyen érintett

- mesélte a reality-sztár a Tények Plusznak, szúrta ki az nlc.hu.

Alekosz és Réka különleges kapcsolata a játék alatt is csapongó volt Dél-Amerikában, amit az intim együttlétekre építettek. “Az Expresszben megengedett volt, éltünk is a lehetőséggel minden este. És a Réka volt az, aki úgy gondolta, hogy majd a verseny alatt mi közelebb kerülünk egymáshoz. És én voltam az, aki azt mondta, hogy nem. Aztán amikor vége volt a műsornak, ez megfordult: akkor én akartam közeledni, amikor itthon voltunk. És úgy látszik, a Réka gondolta úgy, hogy nem. Egész nyáron bokszolókkal, tanárokkal volt” – fakadt ki Alekosz.

A reality-sztár arról is beszélt, hogy egész nyáron nem találkoztak, ugyanis Réka nem engedte oda magához. Elmondása szerint az Ázsia Expressz hétfői sajtótájékoztatón is csak azért jelentek meg együtt, mert az illem úgy kívánta.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés