Előkerült a celeb igazi párja, hatalmas botrány lett belőle.
Nagy Alekosz a TV2 Ázsia Expressz című műsorának forgatásán sem fogta vissza magát, ahol bevallotta, imádja a nőket és több szeretője is van egyszerre - erről lapunk is beszámolt korábban. Azonban kiderült van egy nő, aki nem kapcsolta be a televíziót.

Pár hónappal ezelőtt egy társkeresőn ismerkedtünk meg. Miután elárultam neki, hogy szabadidőmben írással foglalkozom, rendkívüli módon kezdett érdeklődni irántam. Rengeteget beszélgettünk, mindent elmesélt a szórakoztatóiparban töltött éveiről és felvetettem neki, hogy írjunk róla és a kalandjairól egy könyvet
- nyilatkozta a Blikknek egy neve elhallgatását kérő nő, aki azt állítja, közel kerültek egymással a celebbel, tényleg megszerette őt. Sőt, az érdi házának padlóján megkérte, hogy tartson vele a TV12 műsorába, ám a latin-amerikai forgatásra egy másik nővel utazott el Alekosz, akiről a barátnője korábban nem is tudott.
Gondoltam, hogy ez a kapcsolat nem hivatalos, de erre azt hiszem senki nem tud felkészülni. Az interneten láttam meg, hogy elutazott nélkülem. Gondolom mondanom sem kell, hogy köztünk mindennek vége, a készülő könyvet pedig elfelejtheti! Ezt már nem akartam magamban tartani
- tette hozzá a csalódott nő.
Kapcsolódó cikkek
- Páros lábbal álltak bele a kommentelők G.w.M-be, nem kímélték a botrányhős rappert Sokak szerint több időt kellene a családjával töltenie, főleg most, hogy megszületett a kislánya.
- Összetört a család: Váratlanul elhunyt a szépségkirálynő A hírek szerint önkezével vetett véget életének.
- Felháborító: nézze, mit tettek Tóth Gabival! Az énekesnő figyelmeztette követőit, hogy ne dőljenek be.
- Drámai vallomás: borzasztó éveken van túl a magyar műsorvezető Elárulta, hogy több szempontból is újra kellett kezdenie az életét, de úgy érzi, mára sikerült talpra állnia.