Hirdetés

Aggasztó hírek érkeztek Észak-Koreából, Kim Dzsong Un is megszólalt

Szabó Bianka portré Szabó Bianka

Észak-Korea pénteken bejelentette, hogy első alkalommal tesztelt egy szilárd üzemanyaggal működő interkontinentális ballisztikus rakétát.

Phenjan hivatalos hírügynöksége, a KCNA egy nappal azután adta ki a jelentést, hogy Dél-Korea és Japán is egy nagy hatótávolságú rakéta indítását észlelte Phenjan közeléből. A Hwasong-18 interkontinentális ballisztikus rakéta (ICBM) kilövésén a KCNA tájékoztatása szerint Kim Dzsong Un észak-koreai vezető is részt vett - írja az MTI.

Kim Dzsong Un a hírügynökség szerint hangsúlyozta, hogy a Hwasong-18 radikálisan előmozdítja az ország nukleáris ellentámadási pozíciójának hatékonyságát, és változást hoz támadó katonai stratégiájának gyakorlati megvalósíthatóságában.

Egy beépített szilárd hajtóanyaggal rendelkező ICBM-et könnyebb szállítani és elrejteni, és gyorsan kilőhető, ami csökkenti az ellenfelek lehetőségét a rakéta észlelésére és elhárítására. A dél-koreai védelmi minisztérium közleménye szerint a Hwasong-18-cal végzett kísérlet "félidős teszt" volt, a rakétarendszer befejezéséhez Észak-Koreának további kísérletekre lesz szüksége.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés