Élénk felháborodást váltott ki az olaszországi Velencében, hogy az önkormányzat belépési díjat kér az egy napra érkező turistáktól. Igaz, a fizetős belépés kísérleti jellegű. Alig egy hónapig tesztelik, hogy kevesebb lesz-e a látogató, de még így is tüntettek a helyi lakosok ellene. Szerintük ugyanis ezzel aligha lehet elriasztani az utazókat.
A szokásosnál szigorúbban méregetik az érkező turistákat az ellenőrök Velence bejáratánál. Csütörtöktől ugyanis a lagúnák városa 5 eurós, átszámítva mintegy 2000 forintos belépődíjat kér az egy napra érkező turistáktól - közölte az ATV Híradó.
A helyi lakosok azonban nem elégedettek a városvezetés döntésével, amit a tudtukra is adtak egy demonstráción. Több százan tüntettek, tiltakozásul az új rendszer ellen. Szerintük ugyanis így aligha lehet csökkenteni a turisták számát.
A város vezetésének tagjai azonban a belépődíj bevezetésétől remélik, hogy kevesebb lesz a látogató. A főszezonban ugyanis mozdulni sem lehet az alig 50 ezer lakosú Velencében, amely tavaly például 20 millió turistát fogadott. Közülük csak minden második maradt egy napnál tovább.
- mondta Simone Venturini önkormányzati illetékes.
A díjat előre be kell fizetni az interneten, bár a helyszínen is van lehetőség jegyet venni, ha valakinek nincs okostelefonja. Nem ellenőriznek mindenkit érkezéskor, az ellenőrök szúrópróba-szerűen kérik a jegyeket. Ha valaki elmulasztja megvenni a belépési díjat, akár 300 eurót, átszámítva csaknem 120 ezer forintot is fizethet büntetésként.
Velencében egyébként más változások is vannak. A város megtiltotta, hogy a nagy óceánjárók behajózzanak a lagúnákba, és a turistacsoportok méretét is korlátozták.
Kapcsolódó cikkek
- A kormány ráteszi a kezét az influenszerek tartalmaira a világ legnagyobb demokráciájában? Alig néhány héttel azelőtt, hogy az idei indiai választások első szavazólapját leadták volna, Narendra Modi miniszterelnök részt vett egy eseményen Delhiben, ahol olyan emberekkel került kapcsolatba, mint BeerBiceps és Curly Tales. Az esemény - egy díjátadó, amelyen az ország legnagyobb közösségi média sztárjainak gratuláltak a munkájukhoz - az influencerek hatalmának elismerése volt, ami néhány évvel ezelőtt még elképzelhetetlennek tűnt.
- Itt a fordulat a háborúban? Támadnak az ukránok Brutális dróncsapást mértek Oroszországra.
- Donald Trump hatalmas gyomrost adott a Biden-kormánynak A korábbi amerikai elnök a floridai Mar-a-Lago üdülőjében nem finomkodott.
- Döbbenetes, mire kötelezte Kim Dzsongun az észak-koreaiakat Kim Dzsongun észak-koreai vezető iránti hűségesküre kötelezték az észak-koreaiakat, Kim hatalomra kerülése óta először - közölte egy dél-koreai kutatóintézet hétfőn.